Online értékesítéssel kapcsolatos szakmai anyagokat.
Hatályba lépés ideje: 2023.02.01.
A Software-Wolf Kft. (a továbbiakban: „Szolgáltató”) a https://formdealer.hu/ internetes oldalon (a továbbiakban: „Honlap”) elérhető szolgáltatásainak és a Honlap használatának főbb általános szabályait a jelen Általános Szerződési Feltételekben (a továbbiakban „ÁSZF”) szabályozza annak érdekében, hogy mind a Honlap használata, mind a szolgáltatásaink igénybevétele zökkenőmentes legyen a Honlapon elérhető szolgáltatásokat igénybe vevőknek (a továbbiakban együttesen: „Felhasználó”).
Jelen ÁSZF hatálya a Szolgáltatóként általunk működtetett Honlapon létrejövő jogviszonyokra terjed ki.
Jelen ÁSZF rendelkezései 2023.02.09. napjától kezdődően hatályosak.
A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekre, valamint jelen ÁSZF értelmezésére a magyar jog az irányadó, különös tekintettel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban: „Ptk.”) vonatkozó rendelkezései, azzal, hogy a vonatkozó jogszabályok kötelező rendelkezései külön kikötés nélkül is irányadók a szolgáltatásokat igénybe vevőkre.
Jelen ÁSZF alapján létrejött szerződés magyar nyelven íródik, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, nem minősül írásbeli szerződésnek, így utólag nem hozzáférhető és megtekinthető, azt nem iktatjuk. Szolgáltatóként nem vetjük alá magunkat magatartási kódex rendelkezéseinek.
Amennyiben Ön úgy dönt, hogy igénybe kívánja venni az általunk biztosított szolgáltatásokat, kérjük figyelmesen olvassa el jelen ÁSZF-et. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy szolgáltatásainak igénybevételével Ön elfogadja a jelen ÁSZF-ben foglalt feltételeket.
Cégünk adatai:
Cég neve: Software-Wolf Kft.
Székhelye: 2013 Pomáz Babits Mihály utca 12. 2.
Postacíme: 2013 Pomáz Babits Mihály utca 12. 2.
Adószáma: 32073799-2-13
Cégjegyzékszáma: 13-09-222488
Nyilvántartásba vevő hatóság neve: Budapest Környéki Törvényszék Cégbíróság
Cég bankszámlaszáma: 16200230-10044238
Képviselő neve: Gelencsér István
Honlap címe: formdealer.hu, app.formdealer.hu
E-mail cím: hello@formdealer.hu
Telefonszám: +36 30 928 0025
Tárhelyszolgáltató adatai:
RACKFOREST ZRT.: 1132 Budapest, Victor Hugo utca 11. 5. em. B05001.
Weboldal: https://rackforest.com/
—
Cloudways Ltd, Junction Business Centre, 1st Floor Sqaq Lourdes, St Julians STJ3334, Malta
Weboldal: https://www.cloudways.com/
FormDealer szolgáltatás: Felhő alapú, Online értékesítési szoftver.
Online fizetési szolgáltatás: a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatás, amely során a Honlapon lehetőséget biztosít az Ügyfélnek arra, hogy – a Felhasználó saját Barion vagy SimplePay fiókjának bekötése révén a létrehozott űrlap ellenértékét kiegyenlíthesse a Felhasználó irányában.
Online számlázási szolgáltatás: a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatás, amely során a Honlapon lehetőséget biztosít a Felhasználónak arra, hogy az űrlap ellenértékéről számlát állítson ki az Ügyfél részére a Számlázz.hu vagy Billingo segítségével.
Szolgáltatás: a Szolgáltató által nyújtott FormDealer szolgáltatás, Online fizetési szolgáltatás, Online számlázási szolgáltatás és minden egyéb kiegészítő szolgáltatás, amelyet a Felhasználó igénybe vehet a Honlapon keresztül.
Felhasználó: az olyan egyéni vállalkozó, jogi személy vagy szervezet, aki vagy amely az önálló foglalkozása, üzletszerű, vagy gazdasági tevékenysége ellátása körében és érdekében igénybe veszi a Szolgáltatást, amely a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény („Fgytv.”) 2. § b) pontja szerinti vállalkozó lehet, azonban az Fgytv. 2. § a) pontja szerinti fogyasztó nem lehet.
Szerződő Felek, Felek: Szolgáltató és Felhasználó együttes megnevezése.
Fiók: A Felhasználó által a regisztráció során, azáltal létrehozott felhasználói fiók, mely tartalmazza a Felhasználó által megadott adatokat.
Ügyfél: Azon természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező jogalany, aki a Honlapon keresztül megrendelést kezdeményez.
Szolgáltatási csomag: A Honlapon közzétett előfizetői szolgáltatási csomagok, melyek különböző tartalommal bírnak, kondíciókkal rendelkeznek. Ezen szolgáltatási csomagokra fizet elő a Felhasználó. A Felhasználónak lehetősége van arra, hogy a Szolgáltatás fennállása alatt Szolgáltatási csomagot váltson.
Felhasználói felület: A Felhasználó rendelkezése alatt álló, a számítógép, számítógépes program, operációs rendszer azon elemeinek összessége, amelyek a Felhasználóval való kommunikációért felelősek, és a berendezés vagy program irányítását, vezérlését lehetővé teszik.
Szolgáltatási időszak: A pénzügyileg rendezett előfizetési időszak, melynek tartama alatt nyújtja Szolgáltató az előfizetett Szolgáltatási csomagot. A Szolgáltatási időszak minden esetben egy naptári hónap, az előfizetés kezdeti napjától számítva.
2.1. A Felhasználó a Szolgáltatást regisztráció után tudja használni. A Felhasználó a regisztráció során köteles megadni e-mail címét és jelszavát. A regisztráció során megadott email cím és jelszó a továbbiakban a Felhasználó belépési adatai lesznek.
2.2. Aki jogi személy nevében regisztrál a Honlapon, felelősséggel tartozik azért, hogy jogosultsága van-e a vállalkozás nevében regisztrálni, Szolgáltató ezen jogosultság fennállását nem vizsgálja.
2.3. A Felhasználó felelősséget vállal azért, hogy bármely adat, melyet a regisztráció során megad, pontos, valós és teljes, a Szolgáltatót semmilyen felelősség nem terheli azért, ha a Felhasználó által megadott adatok pontatlanok, valótlanok vagy hiányosak. A Felhasználó az adataiban bekövetkezett változásokat – a változás bekövetkezésétől számított 15 napon belül – köteles a Honlapon módosítani. Ezen kötelezettség elmulasztásából eredő károkért a teljes felelősség Felhasználót terheli, a Szolgáltató ilyen károkért felelősséget nem vállal.
2.4. A Szolgáltató fenntartja a jogot arra, hogy törölje azon Felhasználók regisztrációját, akik megítélése szerint más személy nevével, képmásával, e-mail címével, vagy más személyes adatával, illetve jogával visszaélnek, így különösen ha tudomása szerint az érintett Felhasználói név jogi oltalom alatt áll, más személy jogos érdekét sérti, trágár, vagy obszcén jellegű szavakat, kifejezéseket használ, rasszista, vallási, nemzeti, nemzetiségi, szexuális hovatartozást gyalázó, becsületsértő, burkolt, vagy nyílt reklámhordozónak tekinthető.
2.5. Amennyiben a Felhasználó tudomást szerez arról, hogy a regisztráció során megadott jelszavához jogosulatlan harmadik személy hozzájuthatott, köteles haladéktalanul megváltoztatni jelszavát, ha pedig feltételezhető, hogy a harmadik személy a jelszó használatával bármilyen módon visszaélt, köteles erről egyidejűleg értesíteni a Szolgáltatót. A fenti kötelezettségek elmulasztásából eredő károkért kizárólag a Felhasználót terheli a felelősség, a Szolgáltató ilyen esetekért felelősséget nem vállal. A Felhasználó felelősséggel tartozik a saját jelszavának vagy fiókjának illetéktelen, jogosulatlan használatával, valamint az ehhez kapcsolódó bejelentési kötelezettség elmulasztásával a Szolgáltatónak vagy bármely harmadik személynek okozott károkért.
3.1. A Szolgáltató saját belátása szerint ingyenes próbaidőt biztosíthat a Felhasználó számára.
3.2. A Felhasználó a Honlapon közzétett szolgáltatási csomagok közül választhat. A szolgáltatási csomag kiválasztásától és az előfizetéstől számított 8 napon belül a kiválasztott szolgáltatási csomag díját a Felhasználó köteles megfizetni.
3.3. Amennyiben a próbaidő végén a Felhasználó nem kíván előfizetni a szolgáltatási csomagok valamelyikére, fiókját a Szolgáltató felfüggeszti, majd a próbaidő lejártát követő öt munkanapot követően törli.
3.4. Amennyiben a felek a jelen ÁSZF rendelkezéseitől eltérően kívánnak bármely kérdésről rendelkezni, úgy azt a Felhasználó és a Szolgáltató egy külön szerződésben rendezi, mely tartalmazza a Szolgáltatási csomag pontos tartalmát, árát, a Szolgáltatási csomagra vonatkozó funkciókat, valamint a Szolgáltatási csomag részletes feltételeit is (a továbbiakban: Egyedi szerződés).
3.5. A Szolgáltatás, az egyes Szolgáltatási csomagok a Szolgáltatási időszak Felhasználó által választott, és pénzügyileg rendezett tartamára állnak fenn. A következő Szolgáltatási időszakra esedékes díj megfizetésével a jelen ÁSZF szerinti szerződés automatikusan meghosszabbításra kerül a pénzügyileg rendezett újabb Szolgáltatási időszak tartamával.
3.6. A Szolgáltató jogosult új Szolgáltatási csomagokat bevezetni és a már meglévő Szolgáltatási csomagokat megszüntetni. A Szolgáltató azon Felhasználókat, akik egy megszűnő Szolgáltatási csomagot használnak, automatikusan az általa kijelölt – hasonló tulajdonságokkal bíró – másik szolgáltatási csomagba helyezi át a korábbi Szolgáltatási csomag pénzügyileg rendezett lejártát követő naptól, és erről a Felhasználókat az általuk megadott e-mail címen értesíti. Amennyiben a Felhasználó ezen áthelyezéssel nem ért egyet, és egy másik meglévő Szolgáltatási csomagot kíván választani, ezt a szándékát jelezheti a Szolgálatónak, és a Szolgáltató őt ebbe a csomagba helyezi, illetőleg jogosult a Felhasználó felmondani a szerződést az előfizetési idő végével.
3.7. A Szolgáltató jogosult bármely, a jelen ÁSZF és az előfizetési csomag tartalmán kívüli szolgáltatásért további díjat kérni (a továbbiakban: „Kiegészítő díj”). Szolgáltató előre tájékoztatja a Felhasználót, ha Kiegészítő díjhoz kötött szolgáltatást kíván igénybe venni, Felhasználó az ajánlat elfogadásával vállalja fizetési kötelezettségét Szolgáltató felé. A Kiegészítő díj a Szolgáltatási csomag megújulását nem biztosítja. A Kiegészítő díj vonatkozhat a Honlapon megjelenítettek szerint telefonos támogatásra vagy IT támogatásra. A Kiegészítő díj összegét Szolgáltató a Honlapon tünteti fel.
4.1. Az Online fizetési szolgáltatás, valamint az Online számlázási szolgáltatás során a Szolgáltató csak a technikai összekapcsolást végzi, így az közvetítési tevékenységet nem végez.
4.2. Az Online fizetési szolgáltatás során a Felhasználó a Honlapra bekötheti a saját Barion/SimplePay fiókját, így az Ügyfél által a megrendelő űrlap ellenében teljesített kifizetések oda futhatnak be.
4.3. A fizetés a Honlaptól teljesen független, a Barion/SimplePay által üzemeltetett elektronikus rendszeren keresztül valósul meg. A fizetésre a Barion/SimplePay, az érintett kártyatársaság, továbbá a kártyát kibocsátó és az összeget jóváíró pénzügyi intézmény üzletszabályzatai irányadóak.
4.4. A Barion Smart Gateway egy teljesen hazai fejlesztésű, bankoktól független bankkártya és e-pénz elfogadására alkalmas fizetőkapu, amely verhetetlen árai mellett számos innovatív funkcióval rendelkezik. Használata még kényelmesebb a csupán egy perces regisztrációt követően. Mivel a bankkártya-számokat egy PCI DSS tanúsítvánnyal ellátott biztonságos rendszer tárolja, elég a regisztrált e-mail cím és jelszó megadása bármilyen eltárolt kártya használatához. A Barion webes felületén riportok, export lehetőség, valamint kiküldött havi számlalevél segítik az üzleti folyamatokat, illetve a hivatalos elszámolást. A tranzakciók valós időben zajlanak, és mobil applikációban is lehet látni a beérkező tételeket. A Barion felhasználók az ingyenes Barion applikáció segítségével egyre több boltban és vendéglátóhelyen mobillal is tudnak fizetni, anélkül, hogy készpénzt vagy bankkártyát kellene magukkal vinniük. A banki biztonságot az MNB felügyelete garantálja (MNB engedély: H-EN-I-1064/2013). A bankkártya visszaélések elleni védelmet rugalmasan és igazságosan kezeljük.
A Barion főbb adatai a következőek:
név: Barion Payment Zrt.
székhely: 1117 Budapest, Irinyi József utca 4-20. 2. em.
nyilvántartó bíróság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága
cégjegyzékszám: 01-10-048552
adószám: 25353192-2-43
közösségi adószám: HU25353192
tevékenységi engedély száma: HEN-I-1064/2013
elektronikuspénz-kibocsátó intézményi azonosító: 25353192
A Barion mindenkor hatályos ÁSZF-je és Adatkezelési tájékoztatója megtalálható a honlapján az alábbi linkekre történő kattintással: https://www.barion.com/hu/altalanos-szerzodesi-feltetelek, https://www.barion.com/hu/adatvedelmi-tajekoztato. Szolgáltató a fizetési szolgáltató oldalának működésével kapcsolatosan semmilyen felelősséget nem vállal.
4.5. A SimplePay Online Fizetési Rendszert az OTP Mobil Kft. – az OTP Csoport tagja – üzemelteti. A SimplePay Online Fizetési Rendszert igénybevevő vásárlók a SimplePay használatával egyszerűen és biztonságosan tudják vásárlásaikat bonyolítani a SimplePay felületén, mely az OTP Bank fizetőoldala. A fizetés folyamata megegyezik a bankok hasonló szolgáltatása keretében kínált fizetési eljárással. A felhasználó kártyabirtokos biztonságát szem előtt tartva a SimplePay folyamatosan figyeli a tranzakciókat és a nem várt események megelőzésében segítséget nyújt. Az internetes áruház a kártya és a mögötte álló számla adataiba betekintést nem nyerhet, arról információt nem kap.
A SimplePay főbb adatai a következőek:
név: OTP Mobil Kft.
székhely: 1143 Budapest, Hungária krt. 17-19.
nyilvántartó bíróság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága
cégjegyzékszám: 01-09-174466
adószám: 24386106-2-42
4.6. Az Online számlázási szolgáltatás során a számla kiállítására a Szolgáltató a Honlapon keresztül lehetőséget biztosít a Felhasználó részére a Számlázz.hu/Billingo-val együttműködésben.
4.7. Az Ügyfél által megrendelt termékekért/szolgáltatásokért megfizetett összegről az Ügyfél felé a számla kiállításának kötelezettsége a Felhasználót terheli, azzal kapcsolatban a Szolgáltató nem tartozik felelősséggel.
4.8. Szolgáltató kiemeli, hogy a Számlázz.hu/Billingo-val történő számlakiállításhoz számla agent modullal kell rendelkeznie a Felhasználónak, amelyet a Felhasználó díj ellenében vehet igénybe a Számlázz.hu/Billingo honlapján feltüntetett szabályok alapján. A modul igénybevétele a Honlaptól teljesen független, a Számlázz.hu/Billingo által üzemeltetett elektronikus rendszeren keresztül valósul meg. A számla kiállítására, valamint a számla agent modullal kapcsolatos szabályokra a Számlázz.hu/Billingo üzletszabályzatai irányadóak.
FormDealer szolgáltatásért járó díj megfizetése
5.1. A Honlap tartalmazza az egyes Szolgáltatási csomagok díjait és a konkrét fizetési határidőket.
5.2. A szolgáltatási díjakat a Felhasználó a Szolgáltató által – a Felhasználó által rendelkezésére bocsátott adatok alapján, melyekért felelősséget vállal – kiállított számla ellenében köteles megfizetni. A díjak megfizetése mindig a választott Szolgáltatási időszak elején történik.
5.3. A fizetés lehetséges módjai:
5.3.1. Az ismétlődő bankkártyás fizetés (továbbiakban: „Ismétlődő fizetés”) egy, a SimplePay által biztosított bankkártya elfogadáshoz tartozó funkció, mely azt jelenti, hogy a Vásárló által a regisztrációs tranzakció során megadott bankkártyaadatokkal a jövőben újabb fizetéseket lehet kezdeményezni a bankkártyaadatok újbóli megadása nélkül. Az ismétlődő fizetés ún. „eseti hozzájárulásos” típusa minden tranzakció esetében a Vevő eseti jóváhagyásával történik, tehát, Ön valamennyi jövőbeni fizetésnél jóvá kell, hogy hagyja a tranzakciót. A sikeres fizetés tényéről Ön minden esetben a hagyományos bankkártyás fizetéssel megegyező csatornákon keresztül értesítést kap. Az Ismétlődő fizetés igénybevételéhez jelen nyilatkozat elfogadásával Ön hozzájárul, hogy a sikeres regisztrációs tranzakciót követően jelen honlapon (app.formdealer.hu) Ön az itt található felhasználói fiókjából kezdeményezett későbbi fizetések a bankkártyaadatok újbóli megadása nélkül menjenek végbe. Figyelem(!): a bankkártyaadatok kezelése a kártyatársasági szabályoknak megfelelően történik. A bankkártyaadatokhoz sem a Kereskedő, sem a SimplePay nem fér hozzá. A Kereskedő által tévesen vagy jogtalanul kezdeményezett ismétlődő fizetéses tranzakciókért közvetlenül a Kereskedő felel, Kereskedő fizetési szolgáltatójával (SimplePay) szemben bármilyen igényérvényesítés kizárt. Jelen tájékoztatót átolvastam, annak tartalmát tudomásul veszem és elfogadom.
Kiegészítő díj megfizetése
5.4. A Kiegészítő díj a Szolgáltatás időszaktól függetlenül kerül felszámolásra és befizetésre. Szolgáltató órakimutatást vezet a megrendelet kiegészítő szolgáltatásokról, amelyeket esetileg összesíti, majd az alapján kiállítja róla a számlát a Felhasználó részére.
6.1. Amennyiben a Felhasználó a szolgáltatási csomag fizetési határidejének lejártától számított 10 napon belül sem fizeti meg a Szolgáltatás díját, tehát 10 naptári napot meghaladó fizetési késedelembe esik, a Szolgáltató a Felhasználó Fiókját felfüggesztheti.
6.2. Amennyiben a Felhasználó a felfüggesztést követő 10 naptári napon belül sem fizeti meg az esedékessé vált összeget, a Szolgáltató a jelen ÁSZF szerinti szerződést felmondhatja, és a Fiókot annak teljes adattartalmával együtt véglegesen törölheti, valamint a tartozás teljesítése, a követelése megfizetése iránt jogi eljárást kezdeményezhet.
7.1. A Szolgáltatás szerzői jogvédelem alatt áll. A Szolgáltatáshoz kapcsolható weboldalakon megjelenített, nem a Felhasználóktól származó valamennyi tartalomnak és bármely szerzői műnek, illetve más szellemi alkotásnak a Szolgáltató a szerzői jogi jogosultja vagy a feljogosított felhasználója (ideértve többek közt valamennyi grafikát és egyéb anyagokat, a Szolgáltatáshoz kapcsolható weboldalak elrendezését, szerkesztését, a használt szoftveres és egyéb megoldásokat, ötletet, megvalósítást).
7.2. A Szolgáltató valamennyi, a Szolgáltatáshoz kapcsolható weboldalakon szereplő, nem a Felhasználótól származó védjegy (márkanév, logo stb.) használatára jogosult. A regisztráció, a Szolgáltatás használata, illetve az ÁSZF egyetlen rendelkezése sem biztosít jogot a Felhasználónak a Szolgáltatáshoz kapcsolható weboldalakon szereplő bármely kereskedelmi névnek vagy védjegynek, más oltalom alatt álló megjelölésnek bármely használatára, hasznosítására.
7.3. A Felhasználó a Felek közötti jogviszony fennállásához kötött határozott idejű, nem kizárólagos, a szolgáltatás teljesítése céljából átruházható felhasználási jogot szerez a FormDealer szolgáltatásra vonatkozóan, és azt csak a jelen ÁSZF céljával összefüggésben jogosult felhasználni. A felhasználási jog kiterjed különösen a többszörözésre, valamint harmadik személy részére felhasználási jog engedésére. A harmadik személy felhasználási joga kizárólag a FormDealer szolgáltatás felhasználásával készült értékesítési rendszer használatára jogosítja az Ügyfelet.
7.4. A Szolgáltatás rendeltetésszerű használatával járó megjelenítésen, az ehhez szükséges ideiglenes többszörözésen és a magáncélú másolatkészítésen túl ezen szellemi alkotások a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélye nélkül semmilyen egyéb formában nem használhatók fel vagy hasznosíthatók, így különösen nem tölthetőek le, elektronikusan nem tárolhatóak, nem dolgozhatóak fel, és nem értékesíthetőek.
8.1. A Felhasználói felület testreszabása és FormDealer szolgáltatásnak a Felhasználó saját weboldalába ágyazása Felhasználó kötelezettsége. Amennyiben Felhasználó valamely okból nem tudja a Felhasználói felületet testre szabni, a saját weboldalába ágyazni, a Szolgáltató telefon, e-mail, kivételes esetekben külön térítés ellenében személyes segítséget nyújt a probléma megoldásához. A Felhasználó köteles gondoskodni arról, hogy a Szolgáltatás használata során harmadik személyek jogait se közvetlenül, se közvetett módon ne érje sérelem, továbbá arról, hogy a jogszabályi rendelkezések maradéktalanul betartásra kerüljenek.
8.2. Felhasználó felelős azért, hogy a FoemDealer felületén megjelenített termékek és szolgáltatások a valóságnak megfelelnek, ezen adatok helytállóságáért a Szolgáltató felelősséget nem vállal sem a Felhasználó, sem Felhasználó Ügyfelei irányába. Amennyiben valamilyen oknál fogva egy megrendelés mégsem lehetséges, vagy a termék/szolgáltatás megváltozik, a Felhasználó köteles ezt jelezni Ügyfeleinek, és a változtatás érdekében a szükséges lépéseket megtenni. Ezen intézkedések elmaradásából eredő károkért Szolgáltató felelősséget nem vállal.
8.3. A Felhasználó nem oszthat meg, nem tölthet fel, nem továbbíthat, nem küldhet, és egyéb módon sem tehet harmadik személyek számára elérhetővé olyan tartalmat, mely jogellenes, káros, vulgáris, obszcén, fenyegető vagy sértő tartalmú, illetve mellyel mások magánélethez fűződő vagy bármely személyhez fűződő jogát, más jogát, jogos érdekét sérti vagy veszélyezteti, továbbá védjegyoltalom, iparjogvédelmi oltalom vagy más oltalom alatt áll.
8.4. A Felhasználó nem oszthat meg, nem tölthet fel, nem továbbíthat, nem küldhet, és egyéb módon sem tehet harmadik személyek számára elérhetővé olyan tartalmat, mely számítógépes vírust, férget, vagy más, káros természetű kódot tartalmaz.
8.5. A Felhasználó nem oszthat meg, nem tölthet fel, nem továbbíthat, nem küldhet, és egyéb módon sem tehet harmadik személyek számára elérhetővé olyan marketing vagy promóciós célú tartalmat, melyhez a harmadik személy nem járult hozzá (spam, affiliate link, hírlevél).
8.6. A Felhasználó teljes mértékben maga felelős az ezen 8. pontot sértő magatartásért. Szolgáltató nem felelős azon tartalmakért sem, melyeket Felhasználó a Szolgáltatás igénybevételével közöl a saját fogyasztóival, felhasználóival.
9.1. A jelen ÁSZF szerinti Szolgáltatás teljesítése során a Szolgáltató, mint adatfeldolgozó a Felhasználó, mint adatkezelő nevében személyes adatokat kezel.
9.2. Az adatfeldolgozás tárgya a Felhasználóval a Szolgáltató értékesítési rendszerének használata során kapcsolatba lépő természetes személyek adatainak kezelése.
9.3. Az adatkezelési tevékenység a Szolgáltató és Felhasználó között létrejött szerződés fennállásáig, vagy az adatkezeléssel érintett természetes személy adatkezelési hozzájárulásának visszavonásáig tart.
9.4. Az adatfeldolgozással érintettek köre az Ügyfelek.
9.5. Az adatfeldolgozással érintett adatok az alábbiak: a természetes személy neve, lakcíme, telefonszáma, email címe, online azonosítója, fizetéshez kapcsolódó adatok.
9.6. A rendszer lehetővé teszi, hogy a Felhasználó a foglaláshoz kapcsolódóan kitöltendő űrlap formájában egyéb adatokat is bekérjen az Ügyfelektől. Ezen űrlapon bekért adatokat Felhasználó a rendszer beállítások között határozhatja meg.
9.7. A rendszer felületet biztosít arra, hogy a rendszert értékesítési céllal használó Ügyfelek adatkezelési hozzájárulásukról nyilatkozzanak, valamint tárolja is az Ügyfél hozzájárulásának tényét, idejét. Azonban a rendszer-beállítások között a Felhasználónak meg kell adnia a saját szolgáltatásának, működésének megfelelő adatkezelési hozzájárulás szövegét, valamint be kell hivatkoznia saját adatvédelmi tájékoztatóját. A rendszer csupán egy általános szövegezésű alapsablont nyújt ehhez.
9.8. Felhasználó köteles az adatkezelésre irányadó minden jogszabályi előírásnak megfelelni, így különösen a Szolgáltató számára átadott adatfeldolgozással érintett adat tekintetében megfelelő adatkezelési jogalappal rendelkezni, köteles az érintetteket a GDPR 13-14 cikke szerint megfelelően tájékoztatni, valamint a Szolgáltatót az adatkezeléssel/adatfeldolgozással összefüggő tájékoztatóiban adatfeldolgozóként feltüntetni, továbbá a GDPR 30. cikk (1) bekezdése szerint a jelen ÁSZF-el érintett adatkezelési tevékenységről a GDPR előírásainak megfelelő nyilvántartást vezetni.
9.9. Felhasználó jelen ÁSZF-ben nem szereplő további adatkezelési és adatfeldolgozási műveleteket kizárólag írásban határozhat meg a Szolgáltató részére az ÁSZF-ben foglalt feladatok megfelelő ellátásának biztosítása érdekében.
9.10. Felhasználó jogosult és köteles írásbeli utasítást adni a Szolgáltatónak az adatfeldolgozással kapcsolatban. Az utasítás jogszerűségéért a Felhasználó felel. Szolgáltató köteles felhívni a Felhasználó figyelmét, ha az utasítás jogszerűtlen, szakszerűtlen.
9.11. Amennyiben a Szolgáltató a tevékenységének ellátása során jelen ÁSZF előírásainak betartásával jár el, úgy Szolgáltató adatfeldolgozói tevékenységéért a Felhasználó úgy felel, mintha maga járt volna el.
9.12. Szolgáltató az általa végzett adatfeldolgozás során köteles betartani a GDPR, az Infotv., valamint az egyéb hatályos uniós és hazai jogszabályok rendelkezéseit. Kizárólag a Felhasználó írásbeli utasításai alapján láthatja el adatfeldolgozói tevékenységét, az adatkezelést érintő érdemi döntést nem hozhat, az adatkezelés céljának meghatározására nem jogosult.
9.13. Szolgáltató a GDPR 30. cikk (2) bekezdése szerint a jelen ÁSZF-fel érintett adatkezelési tevékenységről a GDPR előírásainak megfelelő nyilvántartást vezet.
9.14. Szolgáltató az adatfeldolgozás során, amennyiben adatvédelmi incidenst észlel, illetve adatvédelmi incidensre utaló körülményeket tapasztal, úgy köteles az arról való tudomásszerzését követően indokolatlan késedelem nélkül írásban értesíteni a Felhasználót.
9.15. Amennyiben a Szolgáltató további adatfeldolgozót kíván igénybe venni az ÁSZF-ben foglalt tevékenységének ellátása során, köteles gondoskodni a GDPR rendelkezéseinek megfelelő al-adatfeldolgozói szerződés megkötéséről is.
9.16. A Szolgáltató és a Felhasználó a tudomány és technológia állása és a megvalósítás költségei, továbbá az adatkezelés jellege, hatóköre, körülményei és céljai, valamint a természetes személyek jogaira és szabadságaira jelentett, változó valószínűségű és súlyosságú kockázat figyelembevételével megfelelő technikai és szervezési intézkedéseket hajt végre annak érdekében, hogy a kockázat mértékének megfelelő szintű adatbiztonságot garantálja, ideértve, többek között, az alábbiakat:
10.1. A rendszer folyamatosan, az év minden napján, napi 24 órán keresztül üzemel, legalább 99 %-os rendelkezésre állást biztosítva. Ez azt jelenti, hogy a szolgáltatást Felhasználó és Ügyfél bármikor használhatják, figyelemmel az üzemeltetéssel kapcsolatosan esetlegesen felmerülő korlátozásokra, így az üzemszünetre, karbantartásra és hibaelhárításra. Üzemeltető ugyanakkor kizárja a felelősségét, amennyiben a jelen ÁSZF-ben meghatározott rendelkezésre állást nem áll módjában folyamatosan biztosítania.
10.2. Szolgáltató célja, hogy a rendszer folyamatosan és megfelelő módon működjön és ennek érdekében mindent elkövet, hogy a rendszer a lehető legrövidebb leállásokkal, üzemszünetekkel funkcionáljon és a szolgáltatás mielőbb újra üzemelhessen, így minél kevesebb esetben merüljön fel a működőképességével kapcsolatban probléma.
10.3. Szolgáltató a rendszer folyamatos és megfelelő működőképességének fenntartása érdekében időszakos karbantartást végez. Szolgáltató a karbantartás tervezett időpontjáról a karbantartást megelőzően legalább 1 munkanappal értesíti Felhasználót.
10.4. Az üzemszünet során megkísérelt, de emiatt nem teljesített megrendelések, illetve az ezzel kapcsolatos károk és igények tekintetében Szolgáltató kizárja felelősségét.
11.1. A Felhasználó a Szolgáltató részére az 1. pontban foglalt valamely elérhetőségére írásban megküldött értesítéssel bármikor, 15 napos felmondási idővel felmondhatja a jelen ÁSZF szerinti szerződést, kérheti előfizetése és regisztrációja törlését. Az előfizetés és regisztráció törlése a már megkezdett szolgáltatási időszak díjának megfizetése alól nem mentesít.
11.2. A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy amennyiben egy Felhasználó az ÁSZF-ben foglaltakat megszegi, vagy a szolgáltatást visszaélésszerűen használja, a Felhasználó szolgáltatáshoz történő hozzáférését előzetes figyelmeztetés vagy tájékoztatás nélkül végérvényesen korlátozza, regisztrációját az összes kapcsolódó adattal együtt törölje. Amennyiben a Szolgáltató úgy dönt, hogy él ezzel a jogával, az azonnali hatályú felmondásának minősül és a Felhasználó az általa megfizetett díj arányos részének visszakövetelésére nem jogosult.
11.3. Szolgáltató a már befizetett díjakat nem téríti vissza sem a Felhasználó, sem a Szolgáltató oldaláról történő felmondás esetében.
12.1. A Szolgáltató fenntartja a jogot arra, hogy bármikor, bármilyen változtatást, javítást hajtson végre a Szolgáltatáson, a Felhasználó előzetes figyelmeztetése nélkül, ilyen változásokról a Szolgáltató utólag köteles tájékoztatni a Felhasználókat e-mail útján.
12.2. A Szolgáltató fenntartja a jogot arra, hogy a Szolgáltatást más domain-név alá helyezze át, mely áthelyezésről a Szolgáltató írásban értesíti a Felhasználókat.
13.1. Amennyiben a Felhasználó által a regisztráció során megadott adatokban – személyes vagy a kifizetésekkel kapcsolatos – változás történik, azt köteles a Felhasználó 8 munkanapon jelezni írásos formában a Szolgáltató részére az alábbi e-mail címen: hello@formdealer.hu. Amennyiben a Felhasználó az adatváltozással kapcsolatos jelzési kötelezettségének a fenti határidőben nem tesz eleget, úgy a Szolgáltató nem felel a Felhasználót ért azon károkért, amelyek az adatváltozási kötelezettség bejelentésének elmulasztásából erednek.
13.2. Az adatokkal kapcsolatos jelzést követően a Szolgáltató módosítja a megváltozott adatokat, azzal kapcsolatosan további teendője a Felhasználónak nincsen.
A Szolgáltató a tevékenységével kapcsolatos Felhasználói kifogásra az 1. pontban rögzített elérhetőségeken történt előterjesztést követő legkésőbb 7 munkanapon belül érdemben válaszol, megjelölve a jogérvényesítés lehetősége esetén a jogérvényesítés lehetséges helyét, módját, valamint az arra nyitva álló határidőket.
15.1. A Felhasználó elfogadja azt, hogy a Szolgáltatást kizárólag saját felelősségére használja. A Szolgáltató a Szolgáltatást az általa meghatározott módon és rendelkezésre állással biztosítja.
15.2. A Szolgáltató nem felel azért, hogy a Felhasználó által kívánt üzleti célt a Felhasználó a Szolgáltatással eléri-e vagy sem, valamint azért sem, hogy a Felhasználó milyen üzleti haszonra tesz szert a Szolgáltatás eredményeképpen. A Szolgáltató nem garantálja azt Felhasználónak, hogy a Szolgáltatást a Felhasználó saját Ügyfelei használni fogják, illetőleg, hogy azon keresztül új Ügyfelekre, több megrendelésre tesz szert.
15.3. A Szolgáltató nem felelős a Szolgáltatásban beálló, önhibáján kívüli, időszakos üzemzavarért, illetve az ebből eredő kárért, elmaradt bevételért, elmaradt haszonért. A Szolgáltató kötelezettséget vállal arra, hogy amint ilyen üzemzavart érzékel, annak tényét azonnal jelzi a Felhasználónak, továbbá 15 napon belül kivizsgálja a hiba okát, és intézkedik kijavítása érdekében.
15.4. Bármely információ, adat, fájl, melyet a Felhasználó a Szolgáltatás használata során letölt vagy melyhez más módon hozzájut, kizárólag a Felhasználó saját felelősségére érhető el és használható, ezen adatokért Szolgáltató felelősséget nem vállal.
15.5. A Szolgáltatónak a jelen ÁSZF alapján támasztott bármilyen, kötelezettségvállalása arra az összegre korlátozódik, amelyet a Felhasználó a Szolgáltatás használatáért a Szolgáltatónak kifizetett. A Szolgáltató semmilyen esetben nem felelős a szerződés megkötésének időpontjában az ésszerű módon előre nem látható veszteségekért vagy károkért.
15.6. A Felhasználó egyedül felelős minden olyan kárért, mely a Szolgáltatói szerződés vagy a jelen ÁSZF, különösen annak 5. pontja megsértése esetén keletkezik. Amennyiben harmadik személy a Szolgáltatóval szemben érvényesít igényt, a Felhasználó köteles mentesíteni a Szolgáltatót minden ilyen igény alól, peres eljárás során a perbe belépni, a tartozást Szolgáltatótól átvállalni, illetve, amennyiben ez nem lehetséges, akkor utólag megtéríteni Szolgálatónak a harmadik személy által ellene érvényesített igényeket.
16.1. A jogviszonnyal kapcsolatban a kapcsolattartás elsődlegesen e-mailben, elektronikus úton történik, ezért a hibásan megadott, vagy nem valós e-mail címből eredő következményekért Szolgáltató nem felel.
16.2. Jelen ÁSZF teljesítése során a regisztrációkor megadott e-mail címre történő elektronikus levélküldés írásbelinek minősül.
16.3. A jelen ÁSZF teljesítésével összefüggésben egymásnak e-mail útján megküldött nyilatkozatok a küldést követő 3. (harmadik) munkanapon kézbesítettnek tekintendők, amennyiben nem merült fel az elektronikus kézbesítést meghiúsító akadály.
17.1. A jelen ÁSZF-re, a Szolgáltatói szerződésre, illetve az ezen szerződésekkel kapcsolatban támadt bármely jogvita elbírálására a magyar jog az irányadó.
17.2. A Felek a magyar bíróságok joghatóságának vetik alá magukat. A jelen ÁSZF alapján keletkező jogvita elbírálására a felek kikötik a Budai Központi Kerületi Bíróság kizárólagos illetékességét, amennyiben pedig az a vonatkozó hatásköri szabályok alapján nem lehetséges, a hatáskörrel bíró, illetékes magyar bíróságok járnak el az ügyben.
Amennyiben a jelen ÁSZF bármely rendelkezése érvénytelen vagy végrehajthatatlan, vagy azzá válik, az a többi rendelkezést nem érinti, azok érvényben és hatályban maradnak. Ebben az esetben a Feleknek az érvénytelen/végrehajthatatlan rendelkezés helyett el kell fogadniuk egy, az érvénytelen vagy végrehajthatatlan rendelkezéshez hasonló olyan rendelkezést, amely leginkább összhangban áll a Felek szerződési céljaival, és a korábbi, érvénytelennek vagy végrehajthatatlannak bizonyult rendelkezéshez a legközelebb áll tartalmában.
19.1. Jelen ÁSZF minden rendelkezése önállóan értelmezendő. Abban az esetben, ha valamely bíróság vagy hatóság döntéséből eredően egyes részei a továbbiakban nem alkalmazandóak, a fennmaradó rendelkezések továbbra is érvényesek és joghatás kiváltására alkalmasak maradnak.
19.2. Felhasználó nem minősül fogyasztónak, így a fogyasztóvédelmi jogszabályok jelen szerződéses viszonyra nem irányadóak.
19.3. Jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezései az irányadóak.
19.4. A jelen ÁSZF szerinti szerződés a Felek között az ÁSZF Felhasználó általi elfogadásával jön létre.
19.5. Szolgáltató fenntartja a jogot jelen ÁSZF rendelkezéseinek egyoldalú módosítására, mely változásokról a módosított ÁSZF hatálybalépést megelőző 15 nappal tájékoztatja a Felhasználót, megjelölve az ÁSZF módosuló részeit, és a módosított ÁSZF elérhetőségét, valamint a módosítás hatályba lépésének napját is.
19.6. Nem vonatkozik a 15 napos határidő az újonnan bevezetésre kerülő szolgáltatásokra. Nem minősül az ÁSZF módosításának az, ha a Szolgáltató az ÁSZF-ben esetlegesen előforduló elütéseket, helyesírási hibákat korrigál, vagy olyan pontosításokat eszközöl, amelyek az ÁSZF szerint létrejövő szerződés teljesítésére, annak bármely elemére nincsenek releváns kihatással. Nem minősül az ÁSZF módosításának az sem, ha a Szolgáltató saját magára vonatkozó adatot korrigál. Az így korrigált ÁSZF közlése, továbbá azon módosított ÁSZF közlése, amely esetben a jogszabályi változás, hatósági aktus, illetve állásfoglalás, vagy egyébként jogszabályból folyó kötelezettség teljesítése tette szükségessé a módosítást, az ÁSZF-ben egyébként irányadó 15 napos határidőnél rövidebb is lehet. Felhasználó mindezt kifejezetten tudomásul veszi és elfogadja.
Ha szeretnél hasznos tippeket kapni az online értékesítéshez, iratkozz fel a hírlevélre.
Copyright © 2022 - 2024 FormDealer | Minden jog fenntartva! | A farkas szőrét cseréli, de jellemét nem.
Add meg elérhetőségedet és ötleted. Az elküldést követően fontolóra vesszük és ha megvalósításra kerül értesítelek.
Add meg elérhetőségedet és kérdéseidet. Az elküldést követően fel fogom venni veled a kapcsolatot.
Add meg elérhetőségedet és kérdéseidet. Az elküldést követően fel fogom venni veled a kapcsolatot.